Blake Lively több mint két év után tért vissza a vörös szőnyegre, elképesztő formában van

2021.augusztus.4.

Annyira elszoktunk a vörös szőnyeges eseményektől az elmúlt több mint egy évben, hogy szinte hihetetlen, amikor most már megrendezik egy film nyilvános premierjét és azon részt is vesznek a film sztárjai, a sajtó munkatársai. Ez történt Ryan Reynolds új filmjének a bemutatóján is, a Free Guy jövő héten már a magyar mozikban is elérhető lesz, a premieren pedig szépséges felesége, a vörös szőnyeges események imádott részt vevője, Blake Lively is ott volt.

Blake Lively több mint két év után tért vissza a vörös szőnyegre, elképesztő formában van
Fotó: Gettyimages.com

A színészpár híres arról, hogy imádják egymást ugratni a közösségi oldalaikon, azonban soha nem hagynak ki egy alkalmat, hogy ne támogassák egymást egy-egy rendezvényen fontos eseményen. Ryan Reynolds új filmjének premierje pontosan ilyen alkalom volt.

Blake Lively és Ryan Reynolds a tökéletes pár a vörös szőnyegen
Fotó: Getty Images

Blake Lively férje nagy estéjére egy igazán szexi, kivágott, rózsaszínű, csillogó Prabal Gurung ruhát vett fel, amiben csak úgy tündökölt Reynolds oldalán, akivel három közös kislányuk van, a legkisebb, Betty, 2019 nyarán született. Azonban arra senki se számítson, hogy egyhamar látni fogjuk a gyerekeiket velük a vörös szőnyegen, a híresen privát Lively nemrég fel is háborodott a paparazzira nyilvánosan, amikor engedély nélkül fotózták a gyerekeiket az utcán.

Blake Lively Prabal Gurung kreációban a Free Guy premierjén
Fotó: Getty Images

A színésznőt hosszú kihagyás után láthattuk először a vörös szőnyegen és közben még egy harmadik gyereknek is életet adott, időközben pedig kőkeményen megdolgozott azért, hogy visszanyerje szülés előtti alakját, erről Instagramon is beszámolt. Nos, mondanunk sem kell, az eredmény magáért beszél!

Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Randid van Dua Lipával! Egyenesen egy családi fesztiválról érkezik, hogy neked énekeljen

Randid van Dua Lipával! Egyenesen egy családi fesztiválról érkezik, hogy neked énekeljen

Sztárhírek

Cher elárulta élete legnagyobb tragédiáját: három babáját is elvesztette

Cher elárulta élete legnagyobb tragédiáját: három babáját is elvesztette

G-Életstílus

15 dolog, amivel egy nőnek 30 éves korára rendelkeznie kell

15 dolog, amivel egy nőnek 30 éves korára rendelkeznie kell