Cindy Crawford és Kaia Gerber együtt a vörös szőnyegen egy meglepetésvendéggel

2019. november 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 90-es évek egyik legnagyobb szupermodellje a mai napig egy ikon, Cindy Crawfordnak sikerült az, ami csak nagyon kevés modellnek, ennyi év után is relevánsnak maradni. Sőt, az utánpótlásról is gondoskodott, hiszen mindkét gyereke már sikeres a szakmában, főleg lánya, Kaia Gerber, aki a legnagyobb divatházakat is meghódította már.

Cindy Crawford Kaia Gerber
Fotó: Rexfeatures

A szupermodellt és topmodell lányát gyakran láthatjuk együtt, ha nem éppen valamilyen menő divateseményen, akkor az utcán. Cindy Crawford és Kaia Gerber úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás.

Anyukája 27 éves híres domina ruhájában ünnepelte a 18-at Kaia Gerber

Anyukája 27 éves híres domina ruhájában ünnepelte a 18-at Kaia Gerber

Cindy Crawford
Fotó: Rexfeatures

Most pedig végre megismerhettük Cindy édesanyját és Kaia nagymamáját, Jennifer Sue Crawford-Molutot, aki elkísérte szép családját a Women's Guilt jótékonysági ebédjére. Cindy Crawford kétségtelenül nagy barna szemeit tőle örökölte, viszont magasságát minden bizonnyal az édesapjától, amit aztán tovább adott Kaiának.

Cindy Crawford Kaia Gerber
Fotó: Rexfeatures

Mindenesetre olyan jó így látni a három generációt együtt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

glamour plusz ikon Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)