Ez a búcsú: Meghan Markle utolsó szereplése hercegnéként

2020.március.9.

A Nemzetközösség Napja alkalmából megemlékező istentiszteletet tartanak a szokásoknak megfelelően a westminsteri apátságban, amelyen hagyományosan részt vesz a királyi család is. Mint korábban már megírtuk a hercegi státuszukat még március végéig viselő Harry és Meghan Markle számára ez az esemény jelenti a búcsút a királyi családtól.

Ez a búcsú: Meghan Markle utolsó szereplése hercegnéként
Fotó: Getty Images

A pár erre az alkalomra érkezett vissza Kanadából Londonba, és egy hosszú hétvége erejéig még úgy szerepeltek a nyilvános eseményeken, ahogy általában a hercegi párok szoktak, rengeteg rendezvényen jelentek meg, és a királyi családdal kapcsolatos kötelezettségeiknek maximálisan eleget tettek.

Meghan és Harry még elképzelhető, hogy néhány jótékonyság eseményen akár hercegi párként is megjelenik a hónap végéig, de minden valószínűség szerint a március 9-ei esemény az utolsó, amikor a királyi család tagjai között ülnek hivatalos eseményen.

Meghan Markle ebben a 10 ezer forintos darabban is tündölt

Meghan Markle ebben a 10 ezer forintos darabban is tündölt

A pár a szertartáson a királynő mögött foglalt helyet. Meghan Markle az eseményre egy zöld Emilia Wickstead ruhában érkezett az eseményre. A pletykákkal ellentétben a bevonulás során a legkisebb feszültség sem látszott a család tagjai között. Károly herceg kifejezetten szívélyesen üdvözölte Meghant, aki Harryvel együtt továbbra is nagyon boldognak és vidámnak tűnik. Maradjon is így! Valószínűleg a legjobb döntést hozták, de persze azért nekünk hiányozni fognak az ilyen eseményekről.

Meghan Markle és Harry herceg
Meghan Markle és Harry herceg
Fotó: Getty Images
Utoljára hercegi párként Meghan és Harry
Utoljára hercegi párként Meghan és Harry
Fotó: Getty Images
Meghan Markle és Harry
Meghan Markle és Harry
Fotó: Rexfeatures

A gyerekek imádták őket:

A királynőre várva:

A hercegi párok a királynő érkezésére várnak
A hercegi párok a királynő érkezésére várnak
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Válás, szakítás helyett gondolkodj - Szeptember 23.

Napi horoszkóp: Válás, szakítás helyett gondolkodj - Szeptember 23.

G-Életstílus

Covid-baby jelenség: a járvány alatt született gyerekek egy teljesen más világba csöppentek

Covid-baby jelenség: a járvány alatt született gyerekek egy teljesen más világba csöppentek