Jennifer Aniston megtalálta azt a darabot, amivel minden szett azonnal jobban mutat

2019. június 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Gyakorlatilag amióta feltűnt a 90-es évek közepén Rachel Green szerepében, azóta a legnagyobb ikonok között tartjuk számon Jennifer Anistont.

A vörös szőnyegen mindig kifogástalan, és mint jól tudjuk, a kis fekete ruhák egyik legnagyobb mestere, de a laza hétköznapi, farmeres szettjeit is bátran lehet utánozni. És akkor a tökéletes hajáról még nem is beszéltünk.

A Ross és Rachel kislányát alakító ikrek ilyen csodás fiatal lányok lettek

A Ross és Rachel kislányát alakító ikrek ilyen csodás fiatal lányok lettek

Az utóbbi időben egyre kevesebbszer látjuk a nyilvánosság előtt, főleg amióta elvált második férjétől, Justin Theroux-tól. Azonban ősszel egy új sorozattal tér vissza, ráadásul Reese Witherspoon oldalán, úgyhogy felkészülhetünk rá, hogy ismét egyre többször bukkan majd fel a vörös szőnyegen, illetve tévéműsorokban. Legutóbb is Jimmy Kimmel vendége volt, és már a forgatásra is egy szenzációs, stílusos szettben érkezett.

Jennifer Aniston stílus
Fotó: Rexfeatures

Igazából ebben a két összeállításban csupán a klasszikus, steppelt, fekete láncos Chanel táska ismétlődik, a fehér nadrágos szettet egy fekete, a fekete nadrágos szettet pedig egy sötétzöld blézerrel viselte.

Jennifer Aniston Chanel
Fotó: Rexfeatures

9 Jennifer Anistonos GIF, amit minden alkalommal el lehet sütni

9 Jennifer Anistonos GIF, amit minden alkalommal el lehet sütni

Tulajdonképpen a divatlecke, amit Jennifer Aniston szettjéből levonhatunk az, hogy egyrészt egy ikonikus, ütős táskával minden összeállítás szuperül néz ki, másrészt egy jól szabott blézer minden szettet azonnal stílusossá, ha kell akkor elegánssá is tesz.

Jennifer Aniston
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom