Kendall Jenner telivigyorral villantott

2017. november 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megszokhattuk, hogy a Kardashian-Jenner klán tagjai szinte minden hétre tartogatnak egy-egy villantást. Mostanában a rizikós szettek eloszlása nem olyan kiegyensúlyozott, hiszen Kyle és valószínűleg Khloé is terhes, így aztán megcsappant a szexizésben résztvevő tesók száma.

Kendall Jenner
Fotó: Getty Images

Kim Kardashian rendületlenül kitart, és Kendall Jennerre eddig is csak korlátozottan számíthatott a csapat, mert ő egy fokkal azért visszafogottabb szokott lenni a nyilvános szereplései alkalmával. Persze, láttunk már tőle is meredek szetteket.

Láttad már? Kendall elképesztő unott képpel reklámoz órát

Most az OBB produkciós cég partijára azonban egy igazán bevállalós szerelésben érkezett. A filmes cég vezetőjével az oldalán kellette magát a vörös szőnyeg az ´80-as évek ihlette szerelésében. Szakadt farmerhez, bő blézert húzott, ami alá azonban egy átlátszó bodyt vett csak fel. Ez a zakó+semmi kombináció nagy divat mostanában. Annak ellenére, hogy Kendall Jenner azért vett fel egy melltartót is, mivel azonban ez is átlátszó, ezért a villantás nem tudta megakadályozni, bár gyaníthatóan nem is akarta olyan nagyon.

Kendall Jenner az OBB vezetőjével
Fotó: Getty Images
Kendall Jenner villantás
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A top 10 darab a divatszerkesztő szerint, ami méltó a téli kívánságlistádra

A top 10 darab a divatszerkesztő szerint, ami méltó a téli kívánságlistádra

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)