Kristen Stewart csipkebody-ban ült a Chanel bemutatójának első sorában

2021.október.7.

Évek óta nemcsak jó viszonyt ápol Kristen Stewart a Chanel divatházzal, hanem szinte kivétel nélkül minden vörös szőnyeges eseményen a francia ház ruháiban jelenik meg, rendszeresen szerepel a kampányaiban és persze egyetlen Chanel eseményről sem hiányzik a színésznő, ez alól a divathetek pedig végképp nem jelentenek kivételt.

Kristen Stewart csipkebody-ban ült a Chanel bemutatójának első sorában
Fotó: Getty Images

A színésznőnek igazán jó hulláma van, hiszen az év egyik legjobban várt és legtöbbet dicsért filmjében, a Spencer-ben láthatjuk hamarosan, amint Diana hercegnét kelti életre. Valóban szokatlan választás volt az amerikai színésznő erre a szerepre, de ha az előzetes kritikai sikereket, elismeréseket nézzük, akkor biztosan felejthetetlen alakításra számíthatunk, amit még akár Oscar-díjra is jelölhetnek.

Fotó: Getty Images

Kristen Stewart természetesen a párizsi divathéten a Chanel 2021-es tavasz-nyári kollekciójának a bemutatójáról sem hiányozott, és persze, hogy a nézőközönség első sorából kísérte figyelemmel a show-t. Mondanunk sem kell, hogy ezúttal is egy igazán csinos Chanel együttesre esett a választása, de külön izgalmas csavar volt a megjelenésében, hogy a klasszikus tweed kosztümöt Stewart egy szexi, fekete, csipke bodyval viselte.

Fotó: Getty Images

Neked hogy tetszik ez a nem mindennapi párosítás, főleg a fehér zoknival?

Ez is érdekelhet

Így reagált Sydney Sweeney családja lányuk legsikamlósabb jeleneteire

Így reagált Sydney Sweeney családja lányuk legsikamlósabb jeleneteire

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

PR

Hüvelyszárazság szülés után. Mit tehetünk ellene? (x)

Hüvelyszárazság szülés után. Mit tehetünk ellene? (x)

PR

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

PR

Minden, amit a Kardashian-nővérek vállalkozásairól mindig is tudni akartál (x)

Minden, amit a Kardashian-nővérek vállalkozásairól mindig is tudni akartál (x)