Miért? Kopasz lett Hemingway gyönyörűséges modell dédunokája

2018.szeptember.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 2010-es évek környékének az egyik szenzációja volt a divatvilágnak a híres felmenőkkel büszkélkedő modell Dree Hemingway.

Dree Hemingway
Fotó: Getty Images

A szőkeség aztán a közösségimédia-modellek feltörését követően kissé háttérbe szorult, de ettől még mindig állandó résztvevője a legfontosabb divatpartiknak, és nem hiányozhat a divathetekről sem.

Nekünk nem is tűnt fel, de valójában már a New York-i divathéten drámai új külsővel jelent meg Dree Hemingway, hiszen kopaszra borotváltatta a fejét. Valószínűleg azért nem tűnt fel, mert egyszerűen nem ismertük fel a képeken.

Dree Hemingway kopaszon
Fotó: Getty Images

A sztármodell elmesélte, hogy a radikális váltás mögött egyébként egy filmszerep áll, ugyanakkor Dree Hemingway szerint kifejezetten jót tett neki, hogy kopasz lett:

"Egy csomó rossz szokásomtól sikerült megszabadulnom. Nem hasonlítgatom magam más lányokhoz például, amit korábban nagyon sokszor megtettem. Sokkal tudatosabban bánok a testemmel most, hogy nem tudok a hajam mögé bújni, jobban vigyázok magam. A kopasz Dree egyszerűen boldogabb" - mondta a Vogue-nak a modell

A 15 leghíresebb sztárgyerek, akit érdemes követni

A 15 leghíresebb sztárgyerek, akit érdemes követni

Végül is bármennyire is furán néz ki így, ez a legfontosabb, nem?

Dree Hemingway a Prada show-ján
Fotó: Getty Images
Dree Hemingway
Fotó: Getty Images
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20.

Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője