Scarlett Johansson nem akarja már a szexi nőt játszani, de ilyen ruhákban nehéz máshogy tekinteni rá

2020. január 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Scarlett Johansson természetesen az idei SAG gáláról sem hiányzott, és mint a filmdíjátadó szezon egyik legcsinosabb sztárja, ezen az estén is azonnal a legjobban öltözött hírességekkel találta magát egyszerre emlegetve.

Scarlett Johansson
Fotó: Rexfeatures

A színésznő idén történelmet írt, hiszen két kategóriában is jelölték az Oscar-gálán, úgyhogy izgatottan várjuk, melyik vagy esetleg mindkettőt meg is kapja-e idén. A szépséges színésznő nemrég bevallotta a Varietynek, hogy tudatosan próbált elhatárolódni a túlszexualizált szerepektől, úgy érezte, hogy karrierje elejétől fogva be volt téve egy olyan skatulyába, ahova a túlságosan szexi színésznőket teszik, így mindig a harmadik fél, a csábító, a dögös csaj szerep jutott neki. Nos, az utóbbi években valóban láthattuk, hogy abszolút nem az ilyen szerepeket kereste, és úgy tűnik, ennek meg is lett az eredménye, mert végre úgy tudott tündökölni filmjeiben, hogy arra az Akadémia is felfigyelhetett.

Ettől függetlenül a vörös szőnyegen még mindig iszonyatosan szexi tud lenni, ez a türkíz, fényes szatén, Armani estélyi is ezt bizonyítja. A mély dekoltázs ízléses, de roppant dögös is, minden szemet azonnal oda vonzz.

Scarlett Johansson SAG
Fotó: Rexfeatures

Scarlett Johansson dekoltázsa a Golden Globe gálán: ÚRISTEN!

Scarlett Johansson dekoltázsa a Golden Globe gálán: ÚRISTEN!

Valószínűleg azonban Colin Jost vőlegényét ezt cseppet sem zavarja, hiszen az este végén úgyis ő az, aki hazaviszi a szépséges színésznőt.

Scarlett Johansson Colin Jost
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 elegáns téli színtrend, hogy elég kifinomult legyél az ünnepi szezonban

5 elegáns téli színtrend, hogy elég kifinomult legyél az ünnepi szezonban

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)