Stallone lányai tiszta gyászban

Syvaster Stallone három lánya
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

glamour plusz ikon Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

2017. január 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nagy Sly lányai idén abszolút Hollywood új kedvenceivé válhatnak, Sophia, Sistene és Scarlet Golden Globe belépőjét már előre várták a magazinok. Sylvester Stallone harmadik házasságából, Jennifer Flavintól született lányai csodaszépek és ahogy régen mondták, lassan eladósorba érnek, hát persze, hogy mindenki kíváncsi rájuk.

Nemrég a három lány a Hollywood Reporter magazin címlapján harangozták be a vörös szőnyeges időszakot. A Golden Globe estéjének pedig a jelöltek mellett egyértelműen ők voltak a nagy durranásai. Sophia, Sistene és Scarlet ehhez képest kissé visszafogottak voltak, mindhárman fekete ruhában érkeztek, így egy kicsit szomorkás benyomást keltettek. Igaz, nem volt könnyű a helyzetük, hiszen mivel együtt jöttek valószínűleg ez volt a legegyszerűbb megoldás, hogy ne nézzek ki furán egymás mellett. Az viszont a kicsit komor belépő ellenére is megállapítható, hogy a Stallone lányok tényleg gyönyörűek, nem véletlenül imádja máris őket a szórakoztatóipar.

A három címlapsztár Stallone-lány:

És a Golden Globe vörös szőnyegén:

Stallone lányok: Sistene, Scarlet és Sophia
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

A híres papa oldalán:

Syvester Stallone feleségével és a lányaival a Golden Globe-on
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)