Válástól még egy nő sem lett olyan dögös, mint Jenna Dewan

2018. május 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nyilván hosszú út minden kapcsolatban odáig, hogy a felek végül a válás mellett döntenek, és tudjuk, hogy minél szorosabb volt egykor ez a kapcsolat, annál jobban megviseli még azt a felet is, aki kezdeményezi a különválást.

Jenna Dewan
Fotó: Getty Images

Channing Tatum és a gyönyörű Jenna Dewan kilenc évig voltak házasok, van egy közös kislányuk, tehát aligha lehet állítani, hogy ne lett volna szoros a kapcsolatuk. A válásuk eléggé meglepett mindenkit, de aki arra számított, hogy ez megviseli a feleket, nos, az feltehetően tévedett. Legalábbis Jenna Dewan egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki éjszakánként telezokogja a párnáját.

Ezért lett vége Channing Tatum házasságának

Ezért lett vége Channing Tatum házasságának

Sőt, mintha a táncos- és színésznő újjászületett volna, a vörös szőnyeges megjelenései alkalmával talán még sosem volt annyira dögös, mint mostanában. Az NBC tévécsatorna vörös szőnyeges partijain előbb egy tiszta fekete, átlátszó fekete szettben szexizett, ezt követően pedig egy fantasztikus, vibráló vörös ruhában állt a fotósok elé, ami nem kevésbé volt tekintetvonzó, mint az átlátszó szett.

Jenna Dewan
Fotó: Getty Images
Jenna Dewan
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Margot Robbie káprázatos meztelenruhában pózolt a vörös szőnyegen, csupán zsinórok takarták a testét

Margot Robbie káprázatos meztelenruhában pózolt a vörös szőnyegen, csupán zsinórok takarták a testét

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)