Zendaya a legfiatalabb stílusikon, most már hivatalosan is

2021.november.11.

Az idei évben a CFDA alapítvány díjátadó gáláján Zendaya vehette át az év stílusikonja díjat, ami az egyik legrangosabb elismerés bárki számára a divatszakmában. Zendaya pedig ezennel a legfiatalabb díjazott.

Zendaya a legfiatalabb stílusikon, most már hivatalosan is
Fotó: Getty Images

A CFDA a szakma legígéretesebb tehetségeit díjazza minden évben, ugyanakkor megválasztják az év legnagyobb stílusikonját is, aki rendszerint a vörös szőnyeges események egyik legjobban öltözött sztárja. Az elismerést már megkapták többek között olyan hírességek és ikonok, mint Rihanna vagy Jennifer Lopez, idén pedig Zendayára esett a választás.

Zendaya és Timothée Chalamet felrobbantották a vörös szőnyeget Velencében jelenlétükkel

Egyáltalán nem meglepő, hogy a fiatal Emmy-díjas színésznőt tűntette ki 2021-ben az alapítvány, hiszen ha csak az idei eszméletlen vörös szőnyeges felvonulásaira gondolunk, például a velencei filmfesztiválról vagy a Dűne premierjeiről, akkor minden kétségünk eloszlik, hogy a 25 éves sztár igazán megérdemli ezt a kitüntetést. Az már csak hab a tortán, hogy Zendaya ezennel a CFDA történetében a legfiatalabb híresség, aki megkapta ezt a címet eddig.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Az impozáns díj mellett legalább annyira izgalmas, hogy az, aki átveszi ezt, mit visel a gálán. Rihanna kristályokkal borított ruháját soha nem fogjuk feledni, örökre beírta magát a történelembe vele, és Zendayának sem jósolunk kevésbé fényes jövőt ennek a kétrészes, stílusos, élénkvörös taffeta selyem Vera Wang összeállítás láttán, amit a színésznő Bulgari ékszerekkel egészített ki, a haját pedig fonatokban viselte a vörös szőnyegre.

Ez is érdekelhet

Julia Fox meztelenruhája olyan, mintha csak hajtincsek fednék a testét

Julia Fox meztelenruhája olyan, mintha csak hajtincsek fednék a testét

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Strandszoknya, túranaci vagy capri short - ezt viseld idén nyáron! (x)

Strandszoknya, túranaci vagy capri short - ezt viseld idén nyáron! (x)

PR

Kiderült, hogy hatásosabbá tehetők a "jó" baktériumok! Ezek a készítmények tartalmazzák (x)

Kiderült, hogy hatásosabbá tehetők a "jó" baktériumok! Ezek a készítmények tartalmazzák (x)

PR

Csilliárdos divat- és beauty-birodalom: A Kardashian-nővérek vállalkozásai (x)

Csilliárdos divat- és beauty-birodalom: A Kardashian-nővérek vállalkozásai (x)

PR

Mit tegyünk, ha pozitív lett a HPV teszt eredménye? (x)

Mit tegyünk, ha pozitív lett a HPV teszt eredménye? (x)