Ez a fotó a bizonyíték, hogy Paris Hilton a 2000-es évek elején ragadt!

2018. június 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Paris Hilton az elmúlt időszakban ismét elképesztően felkapottá vált! Szinte minden héten hallhatunk egy kis cukiskodást az eljegyzéséről, vagy éppen megbotránkoztatást arról, hogyan vesztette el méregdrága jegygyűrűjét!

Paris Hilton
Fotó: Northfoto

Persze sokan mind a mai napig nem tudnak megbarátkozni az örökösnő cukorvatta világával, viszont tény, hogy van rá igény, hiszen most például a Boohoo számára tervezett egy kollekciót, amiben 100 százalékban visszaköszön a stílusa.
Ha pedig ezzel nem is tudunk azonosulni, annyi biztos, hogy van egy nagyon értékelhető dolog Parisban, az pedig a kedvencei iránt érzett szeretetet és elkötelezettsége. Kis szőrös négylábúi számára biztosítja ugyanazt a luxust és életszínvonalat, amiben ő maga is él és amióta csak ismerjük ehhez hű maradt.

Paris Hilton icipici, tiarát viselő csivavájával a kezében lépett a színpadra

Paris Hilton icipici, tiarát viselő csivavájával a kezében lépett a színpadra

Paris még kollekciója bemutatóján is a karján tartotta kis csivaváját és ettől egyszeriben olyan érzésünk lett, mintha újra a 2000-es évek elején járnánk, hiszen ez az összkép már akkor is ugyanilyen volt!

Paris 2003-ban!

Paris Hilton
Fotó: Getty Images

Paris 2018-ban!

data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/BklvZRjn1UW/" data-instgrm-version="8" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> #parishilton at EXTRA TV Paris Hilton Fan Acc (@hiltonsempire) által megosztott bejegyzés, Jún 28., 2018, időpont: 6:12 (PDT időzóna szerint)

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

glamour plusz ikon Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)