Mihalik Enikő cannes-i belépője egy álom, és nézd micsoda lábakat villantott

2018. május 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miután jól megünnepeltük, hogy Palvin Barbi idén is letette a névjegyét Cannes-ban, itt az ok az újabb öröm, hiszen Mihalik Enikő megjelent az egyik legfontosabb partin a vörös szőnyegen, sőt legendás modellek között a jótékonysági amfAR gála kifutóján is.

Mihalik Enikő
Fotó: Profimedia

Nem ő volt persze az egyetlen magyar lány a kifutón és a gálán, hiszen Palvin Barbi szintén felvonult, de a bevonulásnál elcsíphettük a magyar származású fiatal színésznőt, Coco Königet is. Az biztos, hogy Enikő szokás szerint tett róla, hogy jól megjegyezzük.

Palvin Barbi és Mihalik Enikő együtt szexiskednek ebben a fürdőruha kampányban!

Palvin Barbi és Mihalik Enikő együtt szexiskednek ebben a fürdőruha kampányban!

A bevonuláson egy olyan romantikus, játékos szettben láttuk, amilyenben talán még sosem. A rózsaszín, hatalmas masnira emlékeztető felső részes, tüllszoknyában végződő Ester Abner ruhában egyszerűen elragadó volt. A klasszikus hollywoodi sztárokat idéző megjelenését aztán a divatbemutatón még sikerült fokoznia.

Mihalik Enikő egy Ester Abner ruhában
Fotó: Profimedia

Az amfAR divatbemutatóján egy elképesztő vörös ruhában jelent meg a kifutón. Ugyan nagy újdonságot nem jelent, de már megint leszögezhetjük, hogy ebben az extrán felsliccelt ruhában aztán igazán látszik, hogy Mihalik Enikő alakja egyszerűen fantasztikus, elképesztő lábai vannak.

Mihalik Enikő a cannes-i amfAR gála divatbemutatóján
Fotó: Getty Images

Mihalik Enikő nemcsak szexi, de végtelenül kitartó is! Így futotta le a New York-i maratont!

Mihalik Enikő nemcsak szexi, de végtelenül kitartó is! Így futotta le a New York-i maratont!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

11 éve él boldog házasságban a Bridgerton Violetje, titokzatos férfi rabolta el a színésznő szívét

11 éve él boldog házasságban a Bridgerton Violetje, titokzatos férfi rabolta el a színésznő szívét

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)