Selena Gomez dögös kis feketében tért vissza a vörös szőnyegre

2019. június 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Selena Gomez megjelenése Cannes-ban mindenkit teljesen meglepett, hiszen ez volt az első, hogy részt vett a filmfesztiválon az énekes-színésznő. Persze, annyira azért nem volt váratlan, hiszen új filmje, a The Dead Don't Die itt mutatkozott be először a közönség előtt és a versenyprogramban is indult, így természetesen a film sztárjai is felvonultak a filmmel kapcsolatos különböző eseményeken.

Selena Gomez
Fotó: Rexfeatures

Selena Gomez vadító lábvillantással érkezett meg élete első cannes-i fesztiváljára

Selena Gomez vadító lábvillantással érkezett meg élete első cannes-i fesztiváljára

Most pedig már a nagyközönség számára is hamarosan látható lesz, legalábbis a New York-i premier ezt ígéri. Arról sajnos nincsenek egyelőre információink, hogy mikortól látható a magyar mozikban, de reméljük, hogy nem kell majd erre sokáig várni. A vörös szőnyegen Selena Gomez ismét megoldotta, hogy mindenki róla beszéljen, már csak azért is, mert az utóbbi években szinte soha nem lehet már ilyen eseményeken látni, így ez nagyon kivételes alkalom.

Ó, igen: itt van Selena Gomez friss, ropogós, új száma

Ó, igen: itt van Selena Gomez friss, ropogós, új száma

Selena és Chloe Sevigny a premieren:

Selena Gomez Chloe Sevigny
Fotó: Rexfeatures

Selena Gomez a premierre egy szexi Celine kis feketében érkezett. A miniruha különlegessége a hatalmas tollas ujjában rejlik, a szépséges Selena a ruhához illő füstös szemeket kapott kedvenc sminkmesterétől, Hung Vanngotól, a haját pedig laza kontyba fogták fel.

Selena Gomez Celine
Fotó: Rexfeatures

Nézd meg mozgásban is Selena sminkjét:

Nekünk nagyon bejön ez a stílus!

Selena Gomez The Dead Dont Die
Fotó: Rexfeatures

Selena Gomez a hétvégén igencsak szorgos volt, a premier előtt még Kansasben részt vett a Big Slick jótékonysági rendezvényen, ahol Olivia Wilde-dal és Paul Ruddal is.

Selena Gomez Olivia Wilde
Fotó: Rexfeatures
Selena Gomez Paul Rudd
Fotó: Rexfeatures

Sőt, a legszuperebb az volt, valószínűleg számára is, amikor a sztárokkal közösen softballoztak. Csak úgy süt róla, hogy mennyire jól érezte magát, és ezt olyan jó látni!

Selena Gomez softball
Fotó: Rexfeatures
Selena Gomez
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Micimackó depressziós, Malacka szorong – generációk nőttek fel a mesén, ami terápia nélkül is gyógyír

glamour plusz ikon Micimackó depressziós, Malacka szorong – generációk nőttek fel a mesén, ami terápia nélkül is gyógyír

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)