Vastag Csaba

Vastag Csaba lesz a legsármosabb férfi?
Vastag Csaba lesz a legsármosabb férfi?
2013. január 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokoldalú művész, aki már fiatalon megismerkedett a zenével és az énekléssel. Hosszú ideig rockzenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. 2010-ben pedig megnyerte az X-Faktor első szériáját.

Kevesen tudják róla, hogy 11 éves korától akrobatikus rock and rollt táncolt. Ennek során figyeltek fel rá a Veszprémi Petőfi Színház vezetői, akik meghívására hét évet töltött el a társulatban. Közel két évig a RapSzínHáz társulatának a tagja volt, amelyet a "Popdaráló" című műsor miatt kellett abbahagynia.

A széleskörű népszerűséget számára 2010-ben az X-Faktor hozta meg, ahová testvérével, Vastag Tamással együtt jelentkezett. Korábban számos rangos díjat nyert, idén ő lett a Fonogram Közönségdíjasa, az Év Énekese kategóriában.

Állandó szereplője a Veszprémi Petőfi Színházháznak, a Madách Színházban pedig a "József és a színes szélesvásznú álomkabát" című darabban a Fáraó szerepében találkozhattok vele.

Kattintsatok ide, és szavazzatok a kedvenceitekre!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a hibát sok nő elköveti antibiotikum után, pedig könnyen elkerülhető lenne

Ezt a hibát sok nő elköveti antibiotikum után, pedig könnyen elkerülhető lenne

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám