70 lesz, de az alakja még most kifogástalan - Lauren Hutton, veterán sztármodell

2013. július 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egészen hihetetlen pályafutással büszkélkedhet Lauren Hutton. A novemberben már a hetedik X-be lépő legenda csak az amerikai Vogue címlapján 26 alkalommal szerepelt.

Lauren Hutton a Lucky kampányában idén, 69 évesen
Lauren Hutton a Lucky kampányában idén, 69 évesen

A 60-as, 70-es évek egyik legfoglalkoztatottab modelljeként már akkoriban hihetetlen összegekért kötöttek vele szerződést. A Revlon kozmetikai márka évtizedeken át Lauren Hutton arcával hirdette a termékeit. Az egyik első divatvilágból érkező lány volt, aki sikerrel hódította meg Hollywoodot is. A 60-as évektől szerepelt filmekben, sorozatokban. Legemlékezetesebb alakítását minden bizonnyal az 1980-as Amerikai dzsigoló című filmben nyújtotta Richard Gere oldalán.

Nem véletlenül jutott most eszünkbe a legendás modell, hiszen a múlt héten újra felbukkant, méghozzá a Lucky márka hirdetésében. Lauren Hutton ugyan már jócskán nyugdíjas korú, de esze ágában sincs leállni. Számos magazinos felkérés mellett úgy tűnik, hogy a nagy márkák töretlenül hisznek benne. Nem olyan régen például a H&M kampányában is láthattuk. Igaz, aki 69 éves korában olyan remek alakkal büszkélkedhet, mint Lauren Hutton, az nem csoda, hogy még mindig a divatvilág kedvence!

Lauren Hutton a Lucky kampányában idén, 69 évesen
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Veszélyes következményei lehetnek, ha túl sokáig ülsz a WC-n, neurológus figyelmeztet

Veszélyes következményei lehetnek, ha túl sokáig ülsz a WC-n, neurológus figyelmeztet

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)