Megtaláltuk 2023 legmeztelenebb meztelenruháját

2023. november 14.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A meztelenruha most már évek óta a fénykorát éli, a hírességek a legnagyobb előszeretettel vesznek fel áttetsző kreációkat a vörös szőnyeges eseményekre. Minden nő a maga módján szabadítja fel a testét, és azt kell, hogy mondjuk, nekünk teljesen elállt a lélegzetünk Sasha Pieterse ruhájától.

A női test felszabadításában az a legjobb, hogy nincsenek követendő szabályok, minden nő másképp, a saját stílusa, ízlése és határai szerint csinálja – hiszen a testre vonatkozó női jogok gyakorlásának és érvényesítésének pont ez a lényege: a szabadság. Ezzel a szabadsággal és joggal Sasha Pieterse is élt amikor, a meztelenruha viselése mellett tette le a voksát.

Sasha Pieterse meztelenruhája
Fotó: Stefanie Keenan/Getty Images

Sasha Pieterse ruhája egyértelműen azt üzeni, a női test nem szégyenletes, és sokkal több egy bűnre késztető tárgynál. Ugyanis a test felszabadításának legfontosabb szempontja nem a szexualizáció - éppen ellenkezőleg. A női testet nem kell rejtegetni, mert nem egy vágykeltő objektum.

A meztelenruha ereje

A meztelenruha a női jogokat és a női test szabadságát szimbolizálja. Az embereknek meg kell tanulnia úgy szemlélni a merészebb ruhadarabokat, hogy az ne legyen szexuális jellegű legyen. Amikor egy nő felszabadítja a testét, azzal gyakorolja a jogait, így pedig a meztelenruha viselője mindenkit emlékeztet arra, hogy a női testnek több oka van a létezésre a tárgyiasításnál.

Megjelent a decemberi GLAMOUR magazin Gryllus Dorkával a címlapon, és jön a GLAMOUR-napok X-mas Week is!

Megjelent a decemberi GLAMOUR magazin Gryllus Dorkával a címlapon, és jön a GLAMOUR-napok X-mas Week is!

A GLAMOUR szerint itt az idő, be kell látni, hogy a női test felett nem rendelkezhetnek férfiak, a tömegnek nincs joga kritizálni, és az életünk sokkal szabadabb lesz, ha tiszteletben tartjuk a másik szabadságát!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom