58 évesen tért vissza a kifutóra a bikinis legenda

2019. február 15.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szinte nincs olyan szezon újabban, hogy ne bukkanna fel a kifutón egy-egy váratlan, lassacskán feledésbe merülő ikon. Idén a New York-i divathéten máris volt egy nem is akármilyen visszatérő.

A Dennis Basso márka kollekciójának show-ján a záródarabot nem más viselte, mint az 58 éves Carol Alt. Talán az ő neve kevésbé ismerős még azok számára is, akik a kilencvenes évek nagy szupermodell-generációjának modelljeit álmukból felkeltve is fel tudják sorolni. Nem csoda, hiszen Carol Alt már veteránnak számított a kilencvenes évek elején is, de talán nem túlzás állítani, hogy a nyolcvanas évek első felében ugyanaz volt, mint Cindy Crawford egy évtizeddel később.

30 éve nem volt rajta bikini, most plus size modell lányával pózol fürdőruhakampányban

30 éve nem volt rajta bikini, most plus size modell lányával pózol fürdőruhakampányban

Carol Alt igazi poszterlány volt, aki a Vogue-tól, a Harper´s Bazaarig 500-nál is több címlapot szorgoskodott össze. A legnagyobb márkák kampányarca volt, és persze bikinis istennő, a Sports Illustrated Swimsuit Issue-jának plakátlánya. Mire az MTV-generáció rákapott a modellekre, Carol Alt már inkább a filmes karrierjét egyengette, az utóbbi években pedig a nyerstáplálkozás lelkes szószólója lett. Most a kifutón mutatta be, hogy 58 évesen is csodás az alakja - a diéta egyértelműen működik.

Carol Alt újra a kifutón:

Carol Alt 58 évesen a kifutón
Fotó: Rexfeatures

Carol Alt és Dennis Basso:

Carol Alt és Dennis Basso
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom