A minták királynőjének szuper vendégkollekciója a Promod üzleteiben!

2016. február 10.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mit kell tudnod a Promod Boutique Française kollekciójának aktuális vendégtervezőjéről?

Nos, ő nem más, mint a szemtelenül fiatal, mindössze 25 éves Élise Chalmin saját kezűleg, gyakran hagyományos módon filccel, papírra, vagy digitális rajztáblán alkotja meg máris világhódító mintáit, amelyek először csak telefontokokon, pénztárcákon jelentek meg, de már saját ruhakollekcióval is előrukkolt. Hogy azonnal sikeres lett az kétségkívül a fantasztikus, saját mintáinak köszönhető, illetve minden kreációjának hamisítatlan franciás bájának.

Éppen ezért aztán nem is lehetett volna jobb választás a Promod franciás kapszulakollekciójának vendégtervezésére nála. Élise 4 féle exkluzív mintát tervezett a márkának, amelyek 10 darabon jelennek meg.

Felső: 8495 Ft, Szoknya: 11 995 Ft

Élise Chalmin építészeti motívumokból és skandináv dizájnból indult ki a tervezés során, és mint elmondta, olyan rafinált mintákat és darabokat szeretett volna létrehozni, amelyek jól kombinálhatók egymással.

A kollekció február közepétől hirdeti a Promod üzleteiben a tavaszt!

Blúz: 9995 Ft

Kabát: 21 995 Ft, ruha: 10 995 Ft

Nadrág: 9995 Ft, Ruha: 10 995 Ft, Kabát: 21 995 Ft, Sál: 5495 Ft, Táska: 3995 Ft, Cipő: 9995 Ft

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom