A New York-i divathét 5 legfontosabb momentuma

Ez is érdekelhet

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

2018. február 18.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ebben az évben több fontos divatház is lemondta a New York Fashion Weeken való részvételt, azért mégis voltak olyan bemutatók, melyeket érdemes megemlíteni. Mielőtt gyorsan átgaloppoznánk a divathónap következő helyszínére, Londonba, fontos kiemelni néhány olyan momentumot, melyekre érdemes visszaemlékeznünk.

Írtunk róla, hogy Philipp Plein robotot küldött a kifutóra, hogy Calvin Klein popcornnal hintette be a kifutóját, és egy mini drag queen is fellépett a Gypsy Sport bemutatóján, ám ezeken kívül sok érdekes dolog történt még a Nagy Almában ezen a héten.

A 90-es évek reneszánsza visszahozta a topmodellek által tökélyre fejlesztett kecses forgást a kifutóra. Cindy Crawford igazán büszke lehet a lányára, Kaia Gerber ugyanis tökéletesen hozta a modellek aranykorából ismerős mozdulatot az Anna Sui bemutatón. A Brandon Maxwell show-n is láthattunk hasonló pörgést, ami annak a jele, hogy talán vége a modellek gépies vonulásának!

Marc Jacobs kifutó

Láttad már? Alexander Wang zseniális Mátrix-kollekciója téged is le fog nyűgözni

A nők egyetemes jogaiért zajló mozgalmak egyre nagyobb teret kapnak a közéletben, így természetesen a divatvilágot sem kerülik el ezek a kezdeményezések. Tom Ford "Pussy Power" felratú táskákat küldött a kifutóra, Prabal Gurung feminista plakátokkal tapétázta ki a backstage-et, majd modelljei karjukat összefűzve vonultak ki a fináléra.

Tom Ford kifutó

A különbőzőnek lenni nagyon trendi mostanában, a kifutókon sokféle modell megjelenik, a plus size az idősebb korosztály egyaránt. A Chromat azonban új szintre emelte a diverzitás kérdését. A különböző alkatú és korú modellek között szerepelt Viktoria Modesta zeneszerző, akinek egyik lábát amputálták, így protézis segítségével sétált a kifutón. Ericka Hart is emlékezetes marad a közönség számára, Ő ugyanis leküzdötte a mellrákot, a harcban azonban mindkét mellét elveszítette, de ennek ellenére hegjeit büszkén vállalva lépdelt a színpadon.

Chromat kifutó

Christian Siriano 10 éves munkásságát egy fantasztikus bemutatóval ünnepelte. A csodás kollekció igazi vörös szőnyegre illő estélyi ruhákból állt, a modellek között pedig feltűnt Selma Blair és Danielle Brooks valamint a tervező testvére is.

Nézzétek meg hogyan látta Anna Wintour a New York-i divathét történéseit:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)