Az ikonikus krokodilos póló szenzációs átváltozását látnod kell

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2018. március 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A ´90-es években, amikor még annyira nem lehettünk naprakészek a divat legújabb trendjeit illetően, illetve jócskán lemaradásban voltunk a nagy nemzetközi divatmárkák ismeretében, néhány dologról ismertük csak fel, hogy azok egyértelműen menőnek tűnnek.

A lovaspólós logó, vagy a krokodilos lógó például egyértelműen jelezte, hogy valaki "márkás", drága holmit visel. Akkoriban kevesen tudták, hogy a francia Lacoste márkát már 1933-ben létrehozták, méghozzá egy legendás teniszező. A sportszereket gyártó márka az ikonikus logójára úgy tett szert, hogy René Lacoste-ot a névadó és alapító teniszsztárt az amerikai sajtó csak Aligátorként emlegette, innen aztán nem is volt kérdés, hogy miről kell majd felismerni a sportoló márkáját.

Láttad már? Milliókat érhet, ha egy ilyen darab lapul a szekrényedben

A Lacoste az elmúlt 85 évben megismertette a világgal a márkát, és a logójukról mindenki azonnal felismeri a termékeiket. A krokodilt leváltani soha eszébe nem jutna leváltani a cégnek. Kivéve akkor, ha valami jótékony ügy mellé állhatnak. Így tettek most, és piacra dobtak egy limitált kollekciót, ahol a krokodil helyét stílusban és színben is hasonló más állatok foglalják el. Lesz gorillás, teknősös, delfines változat is. Mindezt pedig azért, hogy a veszélyeztetett fajokat támogassák a különleges darabok eladásával. Elképesztően jópofa ötlet, imádjuk!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)