Az új trend a melltartót a ruhádon kívül hordani

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2018. július 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A divat olykor kicsit őrült, ezt megszokhattuk már. A mai rohanó világban nehéz új dolgokkal előrukkolni, amikor már az Instán is minden második ember divatszakértő, és minden zöldhajú tini trendszetter.

Meztelen felsőtestű félisteneken csorgathatták a nyálukat a Dolce & Gabbana bemutatón a vendégek

Meztelen felsőtestű félisteneken csorgathatták a nyálukat a Dolce & Gabbana bemutatón a vendégek

A tervezőknek évente több friss kollekciót kell prezentálni, ez egy megfeszített csapatmunka, de önmagában a kemény meló még nem elég. Szükség van olyan meghökkentő stílusfordulatokra, amikre felkapja a fejét az internet népe. Hiszen minden márkának kell a reklám, hogy olajozottabban menjen a biznisz. Ezért van az, hogy néha olyan bolondságokat látunk a kifutókon, amit tutira megmosolyog az átlagember. De ezért is olyan érdekes a divatvilág - egy színes színpad, egy örök szórakozás.

Jaj, ne! Meglátod ezt a cipőt és kifutsz a világból - tényleg ez lesz a trend?

Jaj, ne! Meglátod ezt a cipőt és kifutsz a világból - tényleg ez lesz a trend?

A fehérnemű inspirálta szettek most ismét új értelmet kaptak, és a legújabb trend szerint viseljük a melltartónkat a ruhánkon kívül! A 2018-as kifutókon több divatház is alkalmazta ezt a csavart, miszerint egy löttyedt melltartót applikáltak a ruhákra. Őszintén szólva, nekünk még szokni kell a látványt, mert elsőre elég furán fest ez a kombináció.

Egyébként ez a fajta stílus nem éppen újkeletű, mint ma már gyakorlatilag semmi sem a divatban. A 70-es évek feminista mozgalmai alatt a nők kivágták a ruhájukat a mellüknél, mintegy lázadva a elnyomás ellen, ez a divattrend pedig egyértelműen erre hajaz egy kis modern feminista stíluscsavarral.

Loewe

A Loewe őszi-téli kifutóján több ruhára is pánt nélküli melltartót varrtak.

Louis Vuitton

A Louis Vuitton nyári kollekciójának bemutatóján elegáns estélyiruhákra varrtak hatalmas méretű melltartószerű topokat.

Marine Serre

A feltörekvő tervező kendőből álmodta meg a "külső" melltartót.

Helmut Lang

Shayne Oliver egy vicces, melltartó alakú táskát tervezett a márkának.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)