Íme a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegének legjobb szettjei

Íme a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegének legjobb szettjei
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Szoboszlai Dominik felesége élete egyik legszebb ruhájában tündököl, Borka nem is akármilyen alkalomból vette fel

Szoboszlai Dominik felesége élete egyik legszebb ruhájában tündököl, Borka nem is akármilyen alkalomból vette fel

2022. május 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A cannes-i filmfesztivál amellett, hogy az egyik legrangosabb európai filmfesztivál, a divatvilág számára is egy rendkívül nívós eseménysorozat, ahová a résztvevők a legelegánsabb ruháikban érkeznek.

Fontos kitérnünk arra, hogy a vörös szőnyegen idén két feminista aktivisták által kivitelezett megmozdulásnak is tanúi lehettünk: az első az ukrán nők elleni szexuális erőszak, a második pedig a családon belüli erőszak ellen fejezett ki tiltakozást – bebizonyítva, hogy a vörös szőnyeg a ragyogás mellett jelentőségteljes üzenetek közvetítésére is alkalmas.

Ezúttal azonban lássuk a vörös szőnyeg legjobb szettjeit! Az alábbiakban összegyűjtöttük személyes kedvenceinket a cannes-i filmfesztivál szemet gyönyörködtető ruhakölteményei közül. Térj vissza később is, mert a galéria folyamatosan bővül:

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod?

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod?

Támogatott Tartalom

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom