Cipészek hajítsátok a kaptafát messzire, már csak a popsztárok tudnak cipőt csinálni

Ez is érdekelhet

Jennifer Lopez aprócska szettje nem sokat hagy a képzeletre, tangás body-ban állt színpadra

Jennifer Lopez aprócska szettje nem sokat hagy a képzeletre, tangás body-ban állt színpadra

2016. november 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Talán emlékeztek, hogy tavaly az év cipőtervezője díját egy tudós rapper vehette át.

Kanye West Mídász királyként bármibe fog, arannyá lesz. Az Adidas számára készített Yeezy cipőivel tavaly őrületes divatot indított el, amire a szakma másként nem is tudott válaszolni, csak úgy, hogy a lábai elé vetették magukat. Kétségtelen Kanye West cipőinek sikere, hiszen minden újabb széria tömeghisztériát okoz, és pillanatok alatt elkapkodják a darabokat.

Ahogy azt sem lehet kétségbe vonni, hogy Rihanna Puma kollekciója, ami a Fenty nevet viseli, szintén nagy kereskedelmi siker volt. A Creeper névre keresztelt sneakere pedig azonnal megtalálta az utat a vásárlókhoz, a vastag talppal enyhén gótikus, de mégis sportos hatást kelt, ahogy a szakértők fogalmaznak. Kapni már csak elvétve lehet, vagy aranyáron. Ennyiben érthető, hogy Rihanna be is zsebelte az év cipőjének járó díjat.

Ez az év cipője!

kanye west, yeezy, puma, rihanna, fenty, creeper, cipő, az év cipőtervezője

Valószínűleg senkit nem érdekel, de azt azért elmondanánk, hogy sem Kanye West, sem pedig Rihanna nem tud cipőt tervezni, a nevük alatt fut ugyan ruha, cipő, márka, de feltehetően egy gombot nem tudnának visszavarrni a kabátjukra, nemhogy cipőt tervezni. Szóval, a hírességek hatalmas árnyékában ott vannak azok a névtelen tervezők, akik hosszú éveken át tanultak ki egy szakmát, hogy aztán megkapja helyettük egy csodás parti keretében, nagy médiafelhajtás közepette egy félig analfabéta médiaceleb az év cipőtervezője díjat. Azért persze gratulálunk, RiRi.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)