Csak egy jó kabát, és rendben lesz a nap

Ez is érdekelhet

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

2017. szeptember 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szabó Jucus eredtileg Vendéglátóipari Főiskolán végzett, így a vendéglátás iránti vonzalma mindig megvolt, de végül az élet az online marketing felé sodorta. Amikor megszületett a fia, nem szeretett volna egyből visszamenni dolgozni, de az anyaszerep mellett, szüksége volt még valamire pluszban, ahol továbbra is kiélhette a kreativitását. Mivel minden nap főzött, gondolta, miért ne oszthatná meg ezt másokkal.Először csak saját maga szórakoztatására készültek a különböző posztok, majd később rájött, komolyabban szeretne ezzel foglalkozni.

Az 5hozzavalo.blog.hu szerzőjének első szakácskönyve június elején jelent meg, mely kifejezetten reggelikre fókuszál, ezen a héten pedig megmutatja nekünk gardróbját is.

Csajos reggeli
Már csak egy kabát és indulok is. Ma blogger reggelire sietek, úgyhogy egy laza, de csinos szettet választottam. Farmer, magassarkú, a kedvenc felsőm és egy élénk rúzs.

Felső: Masion Marquise
Nadrág: Zara
Cipő: Lasocki
Óra: DKNY
Karkötő: Michael Kors
Fülbevaló: Swarovski
Fotó és styling: Lukács Edina (Pillanatkép Stúdió)
Smink: Németh Tünde






Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)