Dafni mai szettjével még egy percre visszahozta a nyarat

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2021. szeptember 16.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Babanaszi Dafni vagyok, jelenleg még tanuló. 2021 nyarán jelentkeztem a GLAMOUR-hoz stylist asszisztensnek. Hamar egyértelművé vált számomra, hogy talán életem egyik legjobb döntését hoztam meg jelentkezésemmel. Egészen apró korom óta nagyon érdekelt a divat, aztán pedig a legnagyobb önkifejező eszköz volt a kezemben. Mindig magamat, gondolataimat próbálom tükrözni öltözködésemmel. Imádok folyamatosan inspirációt gyűjteni különböző platformokon mint például a Pinteresten. Ugyanakkor sokszor azt tapasztalom, hogy a legjobb szettek a legnagyobb rohanás alatt születnek amikor az embernek nincs ideje válogatni és variálni.

Íme Dafni mai szettje

Ma van az utolsó napom Görögországban. Mivel édesapám oldaláról félig görög vagyok ezért, iszonyú jó érzés minden évben vissza jön a második otthonomban. Elképesztő számomra, hogy akárhányszor Görögországba megyek szinte új emberként térek vissza. Az utolsó napomat főleg a tenger és medence körül töltöttem.

FÜRDŐRUHA CALZEDONIA

NADRÁG ZARA

KALAP ZARA

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)