Mint egy ikerpár, pedig anya és lánya: Dakota Johnson és gyönyörű édesanyja között szinte már félelmetes a hasonlóság

Dakota Johnson édesanyja, Melanie Griffith vonásait örökölte
Dakota Johnson édesanyja, Melanie Griffith vonásait örökölte
Fotó: Andreas Rentz / Staff / Getty Images

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2025. október 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Dakota Johnson és világhírű édesanyja, Melanie Griffith között olyan erős a hasonlóság, hogy első pillantásra akár ikreknek is hihetnénk őket. Nem tudjuk, te hogy vagy vele, de szerintünk nemcsak külsejüket tekintve, hanem a kisugárzásukat illetően is egymás tükrei.

Dakota Johnson Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színésznője, Melanie Griffith pedig a ’80-as és ’90-es évek ikonikus sztárja volt – ám anya és lánya felett mintha soha nem járt volna el az idő. A vörös szőnyegen és a hétköznapokban is feltűnő a hasonlóság kettejük között: ugyanaz a mosoly, ugyanaz a finom elegancia. Nem véletlen, hogy a közösségi médiában gyakran kapnak olyan visszajelzéseket, hogy akár testvérek is lehetnének. Galériánkban most összegyűjtöttük azokat a képeket, amelyek bizonyítják: nem esett messze az alma a fájától.

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)