Egy ikon első lépései - Axente Vanessa farmerban

Axente Vanessa 2010 5
Fotó: GLAMOUR/Lábady István

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2013. augusztus 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Most, hogy újra, immár második alkalommal köszönthetjük Vanit a GLAMOUR címlapján, itt az ideje, hogy felelevenítsük közös történetünket.

Az Attractive 17 éves üdvöskéje, Axente Vanessa ma már az egyik legkeresettebb szépség a modellvilágban, jól jelzi ezt, hogy alig másfél évvel az első nemzetközi kifutós szereplése után már a 25. helyen rangsorolja models.com oldal. Szeptemberi címlaplányuk diadalmenetének eddigi csúcspontja kétségkívül az, hogy a Calvin Klein idei őszi-téli kampányának az arca lett, többek között olyan szupermodellek után, mint Kate Moss, Lara Stone, vagy Christy Turlington.

A GLAMOUR és Axente Vanessa közös története azonban jóval a nemzetközi sikerek előtt, még 2010-ben kezdődött. Az akkor még mindössze 14 éves szőkeség első nagyobb munkája egy, az aktuális farmertrendeket bemutató divatanyagunk volt.

Még három év elteltével is emlékezetes a fotózás, hiszen egy új, tehetséges modell felbukkanása mindig fokozottan érdekessé tesz egy-egy munkát. A divatanyag egyébként egy repülőtéren készült, és Lábady István fotózta. A képek a GLAMOUR 2010-es májusi számában jelentek meg.

Axente Vanessa 2010 5
Fotó: GLAMOUR/Lábady István
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)