Eheti Gardróbnapló vendégünk már ma a hétvégi koncertjére készülődik

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2017. június 12.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Judy, a Groovehouse együttes énekesnője az 1995-ös Pop-rock Fesztiválon tűnt fel, majd ezután jelent meg első, önálló lemeze Vad tangó címmel, rajta a Tűz a jéggel és a 3 éjjel, 3 nappal című dalokkal. Zenekarával 5 albumot készítettek, de szólóban is megjelent egy lemeze 1995-ben. A Groovehouse-szal tucatnyi zenei díjat zsebeltek be az elmúlt években, köztük az egyik legrangosabbat, a Cometet három alkalommal vitték el. Judy népszerűsége töretlen, legutóbb a Nagy duett című tv műsor döntőéig is eljutott. A csapat lassan húsz év távlatából is az egyik legnépszerűbb koncertzenekar napjainkban, ősszel pedig megjelenik hatodik nagylemezük is.

Íme Judy mai szettje:

Kicsi pihenés még itthon, és indulás a csapattal a hétvégi koncert turnéra.

Ruha: Mohito
Papucs : Zara

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)