Ez lesz a nyár legütősebb kollekciója!

2014. június 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nyárindító pastázásra hívta a divatvilágot tegnap a Sugarbird csapata és a jó hangulatú tésztapartin kívül szóba kerültek tervek, kollekciók és az új irányvonalak.

Fontosnak tartom, hogy ez a mai esemény ilyen remekül sikerült, mert az
az irány, amit képviselni szeretnénk innentől, és ami felé elindultunk, az
nagyon új. Meglévő kollekcióink mellett, szeretnénk minél nagyobb teret adni további tehetséges tervezőknek, grafikusoknak, hogy munkájukat, tehetségüket megmutathassuk és megalkothassuk. Ádám kollekciója nagyon szépre sikeredett, hamarosan Miss KK és Parrag Andi tervező kollégánk is debütál egy egy kis kapszulakollekcióval.

Azon kívül, hogy beszélgethettünk közösen stylisttal, bloggerrel és főszerkesztővel is egy-egy adott kollekcióról, mi is visszajelzést kaptunk arról, hogy jó az irány, ami felé tartunk- osztotta meg tapasztalatait Jagasics V. Csonka Hedvig, a Sugarbird ügyvezető igazgatója.

Baranyi Ádám, aki a nőies vonal tervezésében segített eddig Bódi Sylvi kollekciójában, az idéntől a saját neve alatt hozta ki ezt a kollekciót, a legújabb csipkefazonokat, és beszélt arról az inspirációról is, ami
ösztönzi a különleges minták, nőies fazonok, megalkotására. "Donatella Versace és Mr. Gabbana szerelemgyereke vagyok, ebből fakadóan ezt a kollekciót azok a nyüzsgő esték inspirálták, amiket Olaszországban töltöttem. Szexi és elegáns ruhák, melyek kifinomult tervezéssel, nagy-nagy lelkesedéssel és szeretettel készültek" - mesélte Ádám az új darabokról.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom