John Travolta lánya, Ella Bleu Travolta vasárnap Dwight D. Opperman Excellence in Leadership Awards gálára kísérte el híres édesapját, ahol a színész díjat vehetett át. A 26 éves Ellában mindkét szülőjének vonásait felfedezni véltük.
Ezeket láttad már?
John Travolta a Kulturális Ikon-díjjal tért haza Washingtonból, ahol nem más, mint lánya mondhatta el a köszöntőt a Dwight D. Opperman Alapítvány ceremóniáján. Ella Bleu, aki nemcsak Travoltára, hanem 2020-ban elhunyt édesanyjára, Kelly Prestonra is nagyon hasonlít, lelkes beszédet tartott a Grease sztárjáról. „Az elmúlt 26 évben első sorból figyelhettem azt az embert, aki soha nem vesztette el az élet iránti lelkesedését. Akinek a tanulás továbbra is öröm, és aki szenvedélyesen tanul.”
„Valaki, aki ad, anélkül hogy valaha is cserébe bármit is várna. Valaki, aki kedves. Így tehát, miközben a világ egy kulturális ikont ünnepel, a bátyám, Ben, és én a mi hősünket ünnepelhetjük. Gratulálunk, apa.” A köszönőbeszédében Travolta felidézte karrierjét is. „Nem csak szórakoztatni akartam a közönséget; arra akartam ösztönözni őket, hogy érezzék: bármit is csináltam, azt ők is meg tudják csinálni” – mondta. „Táncolhatnak, énekelhetnek, szembeszállhatnak egy zaklatóval, vagy akár csak kiállhatnak a jogaikért.” – írta meg a HELLO.
David M. Rubenstein, a díjátadó gála elnöke egy sajtóközleményben beszélt Travolta nagyívű kulturális hozzájárulásáról. „Örök érvényű művészi teljesítményeivel, valamint a sokoldalúság és a kitartás által jellemzett ragyogó karrierjével John megmutatta, hogy a kulturális ikonok felelősséggel tartoznak: fel kell emelniük az emberi történetet, szórakoztatniuk kell anélkül, hogy bagatellizálnák a dolgokat, és emlékeztetniük kell a következő generációkat a kreatív kifejezés örömeire és komolyságára” – mondta.
Így néznek most ki a Grease sztárjai, 50 év után álltak össze egy közös fotóra a szereplők
Ella Bleu John Travolta nyomdokaiban
Míg édesapja a színészetben talált rá hivatására, Ella Bleu Travolta modellként és színészként is keresi az útját. Októberben a párizsi divathéten a Miu Miu 2027-es tavaszi/nyári prêt-à-porter bemutatóján is szerepelt. Májusban pedig apja rendezői debütálásában, a Propeller One-Way Night Coach című filmben is főszerepet játszott.