A Grease egykori lázadó sztárja, aki 30 évesen alakította a középiskolás Rizzót, ma már 82 éves, de még mindig elképesztően fest. Stockard Channing a brit Lorraine című reggeli műsorban vendégeskedve mesélt a kultikus film közeledő 50. évfordulójáról, továbbá azt is elárulta, milyen élethelyzetben volt, amikor elvállalta élete szerepét.
Ezeket láttad már?
Amikor az 1978-as Grease a mozikba került, a Pink Ladies vagány vezetőjét, Betty Rizzót alakító Stockard Channing már 30 éves volt. Bár a filmtörténelem egyik legikonikusabb karaktere lett, a színésznő a mai napig hálás azért, hogy egyáltalán beválogatták a produkcióba - írja a Daily Mail.
A jelmeztervezőkkel is harcolt a kora miatt
A talkshow-ban Stockard Channing nevetve emlékezett vissza arra, hogy ő volt „a világ legidősebb tinédzsere” a forgatáson. Elmondása szerint a stúdiónak mindent meg kellett tennie a fiatalításért, de a sötét, dögös jelmezek egyáltalán nem könnyítették meg a dolgát.
„Úgy voltam vele, hogy vágjunk bele, játsszuk el a világ legidősebb tinédzserét! A ruhák viszont egyáltalán nem segítettek. Állandóan feketét kellett viselnünk, meg is kérdeztem tőlük, hogy legalább egy kerekített, kislányos Péter Pán-gallért nem kaphatnék-e?” – mesélte a színésznő.
Friss könyv rántja le a leplet: ez volt valójában John Travolta és Olivia Newton-John között
Channing azt is megosztotta, hogy annak idején komoly anyagi problémákkal küzdött: a jelzáloghitele teljesen térdre kényszerítette, így hatalmas szerencsének érezte, hogy munkát kapott, ezért gondolkodás nélkül igent mondott a rosszkislány Rizzo szerepére.
Hatalmas karriert futott be
A New York-i születésű színésznő a Grease után hatalmas karriert futott be: saját tévéműsora lett, majd a kilencvenes években a Hatszoros ölelés című filmért Oscar- és Golden Globe-jelölést is kapott, de a nézők Az elnök emberei című sorozatból is jól ismerhetik. Most éppen Edinburgh-ban debütál színházi rendezőként Az utolsó tekercs című Samuel Beckett-klasszikussal, amellyel egy jótékonysági alapítványnak gyűjt pénzt.
Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy részt vesz-e a Grease 50. évfordulós ünnepségein, Channing elárulta, hogy az év hátralévő részében rendkívül elfoglalt lesz. A rajongók legnagyobb örömére ugyanis újra magára ölti Frances Owens szerepét az ikonikus Átkozott boszorkák hamarosan forgó második részében.
Négyszer vált el, ma Londonban él
Míg a karrierje szárnyalt, a magánélete meglehetősen viharos volt: A színésznő négyszer vált el, majd 1990-től egészen annak 2014-es haláláig Daniel Gillham operatőrrel élt párkapcsolatban. Sosem született gyermeke, jelenleg Londonban él, a friss tévés szereplése alapján pedig – a korábbi plasztikai műtétekről szóló pletykák ellenére, amiket sosem erősített meg – 82 évesen is fantasztikus formában van!