Gardróbnaplónk eheti vendége Szabó Jucus gasztroblogger!

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2017. szeptember 18.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szabó Jucus eredtileg Vendéglátóipari Főiskolán végzett, így a vendéglátás iránti vonzalma mindig megvolt, de végül az élet az online marketing felé sodorta.

Amikor megszületett a fia, nem szeretett volna egyből visszamenni dolgozni, de az anyaszerep mellett, szüksége volt még valamire pluszban, ahol továbbra is kiélhette a kreativitását. Mivel minden nap főzött, gondolta, miért ne oszthatná meg ezt másokkal.
Először csak saját maga szórakoztatására készültek a különböző posztok, majd később rájött, komolyabban szeretne ezzel foglalkozni.
Az 5hozzavalo.blog.hu szerzőjének első szakácskönyve június elején jelent meg, mely kifejezetten reggelikre fókuszál, ezen a héten pedig megmutatja nekünk gardróbját is.

Kezdődjön színesen a hét

Ha hétfő, akkor irány a piac. Mindig hátizsákkal indulok neki, a heti blogbejegyzéseim hozzávalóinak beszerzésére, hogy mind a két kezem szabad legyen a válogatáshoz. Egy vidám színes szettel pedig nem csak a vásárlás megy jobban, de a hét is jól indul.

Táska: Artista
Ing: H&M
Nadrág: Promod
Cipő: Lasocki
Öv: H&M
Nyaklánc: Promod
Fotó és styling: Lukács Edina (Pillanatkép Stúdió)





Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)