Gondolkodás nélkül felvehető alapdarabok

Ez is érdekelhet

Ha ezeket a jeleket küldi az univerzum, az azt jelenti, hogy rossz úton vagy

Ha ezeket a jeleket küldi az univerzum, az azt jelenti, hogy rossz úton vagy

2016. szeptember 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lapunk főszerkesztője, Maróy Krisztina nemrégiben Londonban járt, ahol megnézte a Marks&Spencer őszi-téli kollekciójának prezentációját. Sokadjára találkozott már a fehérnemű részleg dizájnereivel is és valósággal rajong azért, amit a brit cég a technológia fejlesztésével és a trendek adaptálásával létrehoz.

Bár huszonhárom éves koráig modellkedett, ma már nem nagyon szeret a kamerák előtt állni, saját bevallása szerint akkoriban is a legfőbb célja az volt a modellkedésnek, hogy megfigyelhesse, hogyan is dolgoznak a divatszakemberek.

Íme Krisztina mai szettje:

A Marks&Spencer-ben mindig találok olyan alapdarabokat, amikben jól érzem magam. Ezt a szettet a legtöbb programomra gondolkodás nélkül felvehetem. Bevallom, szeretem, ha legalább ezeken a dolgokon nem kell törnöm a fejem, mert általában igen sokfelé járnak a gondolataim és a munkám miatt rengeteg dologra kell odafigyelnem egyszerre. A bőrdzseki most kifejezetten ajánlott, mert hűvösek a reggelek és az esték, és nem vagyok az a rétegesen öltözködő típus. A lakk cipőből már kettőt vettem, mert minitűsarkú és egész nap bírom benne az Insolia talpbetét miatt. Tetszik, hogy a nadrágszoknya rövidebb, a bokámat (kivéve a terhesség alatt), mindig kedveltem, így nem bánom megvillantani. Ez most egyébként is egy kihagyhatatlan fazon!

Minden darab a Marks&Spencer-től való:
Bőrdzseki (LIMITED kollekció) 28 990 Ft
Fehér póló (M&S kollekció) 10 990 Ft
Nadrágszoknya (AUTOGRAPH) 25 990 Ft
Lakkcipő (M&S kollekció) 8490 Ft



Fotó: Zsólyomi Norbert
Smink: Véger Fibi
Haj: Herczeg Csaba- Cult

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás (x)

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás (x)