Gyász! Az amerikai elnöknők kedvenc tervezője halott

Arnold Scaasi, 1930-2015
Arnold Scaasi, 1930-2015
Fotó: Northfoto

Ez is érdekelhet

Ezek a csillagjegyek szerelembe eshetnek a heti horoszkóp szerint

Ezek a csillagjegyek szerelembe eshetnek a heti horoszkóp szerint

2015. augusztus 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén nyáron már a harmadik legendás divattervezőtől kell búcsút vennünk. Az amerikai divat mókamestere, a New York-i társasági élet, és az elnöknők kedvenc tervezője, Arnold Scaasi halott.

Kanadában született Arnold Isaacs néven. A divat iránti érdeklődését egy kamaszkori élménye nagyban meghatározta. Egyik nagynénjénél tett látogatást Ausztráliába tizenéves korában. A rokon igazi divatőrült volt, aki rajongott a Chanel holmikért, és istenítette Schiaparellit. Ez a találkozás adta meg a lökést számára, hogy a divattervezéssel kezdjen foglalkozni.

Divattervezést Montrealban, aztán Párizsban tanulta. Christian Dior tanácsára költözött New Yorkba, hogy a legendás szabász, Charles James mellett kitanulja a szakmát. Arnold Scaasi egy pillanat alatt vérbeli New York-ivá vált, és az ötvenes évektől már önállóan dolgozott, és az egyik első tervező volt, akinek sikerült már a 20-as éveiben komoly karriert csinálnia. A nevét ekkoriban változtatta meg, hogy olaszosabb hangzású Scaasi néven divatosabbnak hasson.

Arnold Scaasi első Vogue-címlapos kreációja, az 1955-ös karácsonyi számban

Már 1955-ben a Vogue címlapjára került az egyik ruhája, és abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy öltöztethette az amerikai First Ladyt, Mamie Eisenhowert. Sokan nevezik Arnold Scaasit az elnöknők tervezőjének, hiszen ezt követően még négy First Lady kérte a segítségét, Jackie Kennedy, Barbara és Laura Bush, illetve Hillary Clinton is. Legemlékezetesebb ruhája azonban minden bizonnyal a Barbara Streisand számára készített, áttetsző estélyi, amelyben a színésznő 1969-ben átvette az Oscar-díját a Funny Girl-ben nyújtott alakításáért.

Barbara Streisand 1969-ben ebben a pikáns és különleges Scaasi kreációban örült az Oscarjának
Fotó: Northfoto

Scaasi kiváló szabász volt, sokan megemlítik, hogy manapság ritka az olyan magasan képzett szakember, mint amilyen ő volt. Stílusa merész volt, a párizsi tanulóévek nagy hatással voltak rá, de sosem engedte meg magának, hogy az extravagáns ötletei csorbítsák a kifinomultságot, az eleganciát, ami ruháira mindig jellemző volt.

Merész részletek, kifinomult összkép, ilyen volt Scaasi stílusa

Számos filmhez tervezett kosztümöket, sok sztárnak tervezett, Joan Crawfordtól Ivana Trumpig, Elizabeth Taylortól Catherine Deneuve-ig rengeteg hírességet öltöztetett.

Hilary Clinton a tervezővel
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Imádott résztvenni a New York-i társasági életben, kitűnő humoráról minden nekrológban megemlékeznek. Jelentős műgyűjtő volt, gyakran adakozott. Több mint ötven évig élt együtt párjával, Parker Ladd-dal, akivel 2011-ben - elsők között, miután New York államban engedélyezték az azonos neműek házasságát -, össze is házasodott.

Arnold Scaasi egy manhattani kórházban halt meg, megállt a szíve, 85 éves volt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)