Gyász! Elhunyt a spanyol Dior - Manuel Pertegaz 1917-2014

2014. augusztus 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Olyan hatással volt a spanyol divatra, mint Christian Dior a franciára - írták korábban a most elhunyt dizájnerről. Manuel Pertegaz 96 éves volt.

Az ötvenes évek divatvilágában őt is azok közé a divattervezők közé sorolták, akik a világháború után megújították a divatot. Nemcsak hazájában számított már ekkor az egyik legnevesebb dizájnernek, de Európában is jól csengő név volt az övé, olyannyira, hogy Christian Dior 1957-es hirtelen bekövetkezett halála után neki ajánlották fel a divatház vezetését, de ő visszautasította. Később sokszor nevezték Dior szellemi örökösének, noha egy interjújában bevallotta, hogy honfitársát, Balenciagát mindig is nagyobbra tartotta.

Manuel Pertegaz a 60-as évektől Amerikában is népszerű tervezőnek számított. Kollekcióit ekkoriban sokszor New Yorkban mutatta be. 1965-ben Diagonal néven parfümmel jelentkezett, ami kifejezetten nagy siker volt. Ruháit olyan hírességek viselték, mint Jacqueline Kennedy, vagy Audrey Hepburn. Talán leghíresebb kreációja már egy időskori szabászati remeke: Letícia, ma már spanyol királyné 2004-es esküvői ruhája.

A 96 éves mestert barcelonai otthonában érte a halál.

Letícia Pertegaz gyönyörű aranyhímzéses menyasszonyi ruhájában
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom