Hirtelen döntés: Raf Simons-t kirúgták a Calvin Klein vezetői pozíciójából

Hirtelen döntés: Raf Simons-t kirúgták a Calvin Klein vezetői pozíciójából
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

Makk Adri: „A tartalomkészítés adta meg azt a szabadságot, amiről álmodni sem mertem”

Makk Adri: „A tartalomkészítés adta meg azt a szabadságot, amiről álmodni sem mertem”

2018. december 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miután úgy tűnt, hogy kissé lecsitultak a kreatív igazgató-cserék a világ vezető divatházainál, a Burberry után most a Calvin Klein is megvált a vezető tervezőjétől mindössze másfél év után. Raf Simons azonnali hatállyal hagyja el az amerikai márkát 8 hónappal 2 éves szerződésének hivatalos lejárata előtt, így hát hosszabbításról egyértelműen szó sem lehetett.

HIRDETÉS | Hirdetés

Bár az egyik legfantasztikusabb tervezőnek tartják a szakmában, és tavaly a CFDA díját is elnyerte, úgy tűnik Simons látásával sehogy sem tudnak hosszabb ideig megbirkózni a divatházak, ugyanis a Diornál sem tartott sokáig a pályafutása. Persze, távozásainak valódi okát ahogy az előző esetben, úgy most sem tudni, csupán divatberkekben suttogott pletykák nyomán lehet következtetni az igazságra. Bár a hivatalos bejelentés szerint a döntés közös megállapodás után született meg, a tények nem ezt támasztják alá.

Végre! Megérkeztek a Adidas x Raf Simons modellek a Footshop üzleteibe!

Végre! Megérkeztek a Adidas x Raf Simons modellek a Footshop üzleteibe!

A Calvin Klein bevételei nem hozták a kívánt számokat, pedig állítólag 60 millió dollárt fektettek be az új farmervonalba, ami abból is látszott, hogy a világ egyik leghíresebb családjával, a Kardashian-Jenner nővérekkel reklámozták a vonalat. A pletykák szerint eleinte csak néhány kreatív terület fölötti döntéstől szerették volna megfosztani a tervezőt, mint a reklám vagy az üzletdizájn, de úgy tűnik, hogy a végére a CK bekeményített és Raf Simons víziója a márka elképzeléseivel már nem fért össze.

Fotó: Rexfeatures

Pattogatott kukoricán vonultak a modellek a Calvin Klein bemutatóján!

Pattogatott kukoricán vonultak a modellek a Calvin Klein bemutatóján!

Kíváncsian várjuk, hogy hol fog kikötni majd a tervező legközelebb, mi biztosan el tudnánk egyszer képzelni a Chanel élén, ha Karl Lagerfeld egyszer úgy döntene, hogy nyugdíjba vonul. Arról sincsenek egyelőre információink, hogy ki kerül majd a helyére a Calvin Klein élén, de azt már előre tudni, hogy a márka a 2019-es tavaszi divathetek keretében nem fog új kollekciót bemutatni.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)