18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Istennő! - Mihalik Enikő videóban vetkőzik

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2014. augusztus 1.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mihalik Enikő! Hallottad mostanában ezt a nevet?

Aki kicsit is érdeklődik a divatvilág történései iránt, az egyszerűen nem tudja elkerülni, hogy ne találkozzon folyton a békéscsabai szépséggel. A magyar topmodell ugyanis ebben az évben is diktálja a tempót. Nehéz lenne összeszámolni, összesen mennyi címlapot is hozott már eddig össze 2014-ben. Volt egy pár, az biztos. Emlékezetes fotókból, történésekből még annál is több.

Büszkén mondhatjuk, hogy Mihalik Enikő mára már igazi ikonnak számít a modellszakmában. Nem csoda, hogy vannak magazinok, fotósok, akik egyszerűen ragaszkodnak hozzá. Ilyen a H&G magazin stábja is. A Hunter & Gatti csapat nemrég saját magazint alapított. A két kreatív szakemberből álló vállalkozás korábban számos márka kampányában, egyéb megmozdulása mögött felbukkant művészeti vezetőként. Cristian Borillo és Martin Cespedes párosa dolgozott már a Diesel, vagy a Burberry márkának is. Most egy kicsit kiterjesztik a tevékenységüket, divatlapot csinálnak. A most megjelenő H&G magazin tematikus szám lesz, a címe Gods & Goddesses lesz, nos találhattak volna-e alkalmasabb istennőt a magazin beharangozásához, mint a mi modellünket. Mihalik Enikő hihetetlen erotikus kisugárzása ebben az alig félperces kisfilmben is lehengerlő!

Egyébként a Hunter & Gatti korábban, fél éve már dolgozott a Visage Models gyönyörűségével, akkor a Kocca márka számára készítettek egy roppant hangulatos, nagyon látványos videót, amelyben Enikő nem kevésbé gyönyörű és szexi.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)