18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Kanye West meztelenül küldte feleségét a vörös szőnyegre, és ezzel gyakorlatilag elárulta a női nemet

2025. február 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem véletlenül ünnepeljük a meztelenruha fogalmát, amennyiben az adott ruhadarabot azért veszi fel valaki, mert büszke a testére, azt hirdeti, hogy az egyedül a saját "tulajdona", tehát kizárólag ő hoz róla döntéseket. És természetesen az sem utolsó szempont, hogy az adott ruhadarab kreatív módon beszélje a divat nyelvét, okosan kerülve a közönségesség fogalmát. A Kanye West felesége, Bianca Censori által viselt ruha (bár inkább ne csúfoljuk ruhának) azonban nagyon nem ez a kategória, hanem a tárgyiasításé, a totális kizsákmányolásé.

Kanye West ruhában, felesége meztelenül állt a Grammy vörös szőnyegén
Kanye West ruhában, felesége meztelenül állt a Grammy vörös szőnyegén
Fotó: Gilbert Flores/Getty Images

Kanye West gyakorlatilag meggyalázta mind a női nemet, mind a saját feleségét és a 2025-ös Grammy díjátadót is, melynek eredeti küldetése, hogy a zeneipar kimagasló szereplőit díjazza, őket ünnepelje, őket emelje a diskurzusba.

Kanye West ezektől az emberektől rabolta el a figyelmet néhány perces ámokfutásával, miután tíz éves kihagyás után megjelent a díjátadó vörös szőnyegén, oldalán feleségével, aki még földig érő, fekete kabátban érkezett az eseményre, és jól láthatóan nem a saját döntéséből dobta le magáról, hogy aztán egy világ előtt tárgyiasítsák, érezhetően egy Kanye West által gondosan megkoreografált menetrend szerint.

Ruhában érkezett, meztelenül távozott Kanye West felesége, Bianca Censori, és ez nagyon nincs rendben
Fotó: Getty Images /Jeff Kravitz
Kanye West gyakorlatilag felszólította a feleségét, hogy meztelenre vetkőzzön a vörös szőyegen
Fotó: Gilbert Flores/Getty Images

Kanye West tetőtől-talpig ruhában alázta meg a feleségét

Miközben Bianca Censori fehérnemű nélkül, teljesen áttetsző anyaggal borított testtel állt a fotófal előtt, addig a rapper-dizájner férje, Kanye West fekete pólóban, nadrágban és cipőben, egyfajta gőgös gyarmatosítói önbizalommal pózolt mellette. Csendben jegyezzük meg, hogy a 30 éves Bianca Censori végzettségét tekintve eredetileg építész, és évekig dolgozott formatervezőként a YEEZY márkánál, mielőtt a Kanye West felesége lett. Sokak szerint, ami történt, az kimeríti a közszeméremsértés fogalmát: a New York Times fel is kereste a kérdéssel a Los Angeles-i Rendőrkapitányságot, válaszuk szerint azonban ez nem minősül annak.

Mérő Vera: Kanye Westnek, a világ leghíresebb nárciszának jóval a pólóbotrány előtt el kellett volna buknia

Mérő Vera: Kanye Westnek, a világ leghíresebb nárciszának jóval a pólóbotrány előtt el kellett volna buknia

A rapper és párja egyébként nem tartózkodott túl sokáig az eseményen: egyes oldalak értesülései szerint meghívás nélkül állítottak be, majd egyszerűen kivezették őket az eseményről, a Variety viszont úgy tudja, hogy Kanye West rövid performansza teljesen tudatos volt. Gyakorlatilag végigsétáltak a vörös szőnyegen, majd autóba ültek és elmentek, meg se várva az eredményhirdetést, még annak ellenére sem, hogy Carnival című dalát jelölték a legjobb rapdal kategóriában, amit végül nem nyert meg.

Kanye West egyetlen mozdulattal tette tönkre a Grammy díjátadót, és rúgott bele a női nembe
Fotó: Gilbert Flores/Getty Images
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Fény derült egy új személyiségtípusra, nagyon szerencsés vagy, ha közéjük tartozol

Fény derült egy új személyiségtípusra, nagyon szerencsés vagy, ha közéjük tartozol

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)