Káprázik a szemünk, vagy Kaia Gerber pont olyan, mint Cindy Crawford a kifutón?

2017. szeptember 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem kellett sokat várni, és a mindössze 16 éves Kaia Gerber debütált a kifutón is, ráadásul nem is akárhol: a Calvin Klein 2018-as tavasz-nyári kollekciójának bemutatóján a New York-i divathéten.

Nézd meg! A Calvin Klein show élő közvetítése

Raf Simons az ikonikus amerikai márka számára tervezett második kollekciójához az "amerikai horrorsztorik és az amerikai szépség" világából merített inspirációt. Az ihletforrás Hollywood álomvilága volt, az amerikai filmipar horrorábrázolása, ugyanakkor a kimeríthetetlen amerikai álom mítosza. A tervező ezeket az ikonikus amerikai alappilléreket fordította le a ruhák nyelvére, és elevenítette meg az amerikai divat múltszázadbeli sziluettjeinek a felelevenítésével. Az anyaghasználat terén a fényes, gumiszerű nylon, a necc, a selyem, a festett bőrök fedezhetők fel a kollekció darabjain, a pomponokat ebben a szezonban felváltották a rojtok, a hálóinget pedig estélyik lettek. A domináns színek pedig a narancs, a sárga, a fekete és a harsány piros.

Egy olyan szupermodell gyermekeként, mint Cindy Crawford, Kaia Gerbert születésétől fogva arra predesztinálták, hogy édesanyja nyomdokaiba lépjen, ahogy bátyja, Presley Gerber is teszi.

Már korábban is mondtuk, de most már biztosan kijelenthetjük, még nagyon nagy dolgokat fogunk látni ettől a lánytól, az egyszer biztos.

Kaia Gerber Calvin Klein
Fotó: © 2017 Giovanni Giannoni

A divatbemutató első soraiban sem akárkik ültek, a Calvin Klein tiszteletbeli nagykövete, Brooke Shileds, aki ikonikus státuszba emelte a Calvin Klein Jeanst még tiniként a 80-as években nem hiányozhatott a show-ról, ahogy a divatház új kedvence sem, Paris Jackson, no meg a 13 éves szupersztár, Millie Bobby Brown.

Calvin Klein Millie Bobby Brown Paris Jackson Brooke Shields
Fotó: © 2017 Billy Farrell/BFA.com
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom