Kate Moss csempészte vissza a kiátkozott tervezőt

2013. október 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén minden abba az irányba mutat, hogy John Galliano hamarosan tényleg visszatér a divatvilágba.

Kezdődött azzal, hogy a Dior egykori kreatív igazgatója antiszemita hőzöngését követően nem kívánatos személy lett. A tervező el is tűnt a nyilvánosság elöl, de előbb Oscar de la Renta pártfogásának hála, félig-meddig a tervezéshez is sikerült visszatérnie, most pedig lassan kezdik felépíteni az imidzsét.

Régi, jó barátnője, Kate Moss mindent megtesz érte, most például becsempészte a Vogue magazinba is. A szupermodell vendégszerkesztője volt az angol kiadás decemberi számának, és ennek hála behozta magával a buliba a megtépázott hírnevű dizájnert. John Galliano egy divatanyag kiötlésében segédkezett, amelyben közösen szerepelnek a modellel. A fotókat, ami mindig lenyűgöző dolgokkal előálló Tim Walker készítette. Hamarosan az egész sorozatot megmutatjuk nektek, addig viszont kíváncsian várjuk, mit szóltok Galliano óvatos visszalopakodásához?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom