Kell egy kis fény

2016. december 1.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pataki Szilvia 1988-ban született, Budapesten. Első filmes szerepe Tímár Péter: Casting minden című filmjében volt 2007-ben, majd ettől az évtől a Pesti Magyar Színiakadémia növendéke lett Iglódi István osztályában. 2013-ban feltűnt a Barátok közt című sorozatban, ahol évekig Bárány Enikőt alakította.

Szilvia fiatal kora ellenére már komoly színpadi tapasztalattal rendelkezik, hiszen számos zenés és prózai előadásban szerepelt. Játszott többek között a Vidám Színpad, Madách Színház, Magyar Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Nemzeti Színház színpadán, 2009-2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 2012-2016 között a József Attila Színház tagja. Jelenleg szabadúszóként az alábbi színházak közönsége láthatja: Játékszín: Legyen a feleségem (Helen), Karinthy: Péter (Klára), Váci Dunakanyar Színház: Utolsó hősszerelmes (Bobbi).

Íme Szilvi mai szettje:

Hiszem, hogy a színek, melyeket viselünk kihatnak a hangulatunkra. Azért, mert itt a tél, nem kell feltétlenül csak fekete/szürke ruhákat hordani. En igyekszem minden nap, egy kis "fényt" csempészni viseletembe, hátha ezzel kompenzálhatom ezt a borús, esős időt. A sárga szerintem jó választás, mivel a jelentése is többek között az "örök fény".

Fotó: Szabó Ivett

Ruha: Michael Kors
Kabát: Valentino
Cipő: Pollini
Táska: Michael Kors
Sapka: s. Oliver
Nyaklánc: Furla
Smink, haj: Szabó Imre Hair & Beauty





Fotó: Szabó Ivett
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom