Könnyű nyáresti vacsora az ékszertervezővel

2016. június 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Komáromi Kata a Magyar Ötvös Szövetség tagja, 1973-ban született Budapesten, jelenleg Egerben él és dolgozik. Már kislányként is sokat kísérletezett különféle anyagokkal, technikákkal, de a legnagyobb kihívást a fém jelentette számára. Innen az indíttatás az ékszerkészítéshez, mely egyben az egyetlen közlési formájává vált, amiben igazán ki tud teljesedni. Kata ékszereinek formavilágát is ez a gyökereiből hajtott ösztön és kíváncsiság határozza meg.

Ezen a héten az ékszerész gardróbjába és kukkanthatunk be.

Íme Kata mai szettje:

Ha sikerül, a sok munka mellett hétköznapjainkba is igyekszünk csenni egy kis változatosságot. Vagy egy kis "önsanyargató" hét közepi sporttal, vagy egy kis "önjutalmazó" evéssel. Most utóbbira esett a választás. Eger kedvelt turisztikai célpont, így nyáron sokszor fordul elő, hogy távolabbi barátaink, ismerőseink városunkban tölt egy pár napot. Ilyenkor nekünk is belefér a nap végén-akár hétköznap is- egy kis "turistáskodó" kikapcsolódás.

Ruha: Intimissimi
Stóla:C&A
Cipő: Tamaris
Ékszerek: KoKa Jewelry
Fotó: Busák Attila
Smink: Zagyva Lilla




Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám