Közönségdíjas lett a magyar divattervező Párizsban!

2013. február 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy hete beszámoltunk róla, hogy Kelemen Dóra a fiatal divattervezők támogatására létrehozott Podium Jeunes Stylistes nemzetközi divatverseny döntőjébe jutott.

Akkor interjút is közöltünk a 2009-ben a MOME-n végzett divattervezőnővel. Már az is óriási eredménynek számított, hogy több száz jelentkező közül Kelemen Dóra kreációit a legjobb 15 versenymunka közé választották. Akkor csak reménykedhettünk benne, hogy a döntőben is szép sikereket ér majd el a divattervező.

Nos, nem kellett csalódnunk, hiszen a pret-a-porter terveivel Kelemen Dóra elhozta a közönségdíjat a párizsi versenyről. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar divattervezőnő kreációinak kis szériás gyártása is hamarosan elkezdődik, tehát vásárolni is lehet majd a díjnyertes ruhákból. Szívből gratulálunk a nem mindennapi elismeréshez, és kicsit büszkék is vagyunk, hogy ehhez a GLAMOUR olvasói hozzájárultak néhány szavazattal!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom