Lefkovics Szonja Rómában kezdi a hetet, és egy nem is akármilyen szettben

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2019. június 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az élet egy utazás és minél többet látsz a világból, annál sokszínűbb személlyé válsz. Ezért is döntöttem úgy gimnazistaként, hogy hotel managementtel szeretnék foglalkozni.

Számomra egy út során fontos cél megismerni a városok történetét, kultúráját és gasztronómiáját. Ez volt az elsődleges szempont a Hotel Rum építésénél, hogy széles spektrumon reprezentálja ezeket az értékeket. Az életem alapvető pillérei az építészethez való vonzódás és gasztronómiai kalandozások. A stílusomat és életmódomat ezek a elemek formálják. A gardróbnaplóm bemutatásával egy római utazásra hívlak titeket!

Íme Szonja mai szettje:

Érkezes Rómába:


Hajnali négyes kelés, hatos indulás, de megérte! Megérkeztünk Rómába!
Éppen az első lepésinket tesszük meg Róma utcáin és jobbra nézve a Trevi-kútnál találjuk magunkat és a következő percekben a Spanyol lépcsőn ülve fagyizunk. Fáradtság ide vagy oda, tökéletesen indul ez a nap.

Top: Sandro Paris
Blézer: Zara
Farmerszoknya: Cotton Citizen
Papucs: Gianvito Rossi


Kövessetek Instán: @szonjalefkovits @ hotelrum_budapest

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)