A legjobb szettek a közel 30 éves Jóbarátok sorozatból

Jóbarátok
Jóbarátok
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2021. május 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ó azok a kilencvenes évek… A Jóbarátok sztárjai aztán tudták mitől döglik a légy, ugyanis az akkori divat jeles képviselőiként mutatták meg nekünk, hogyan is öltöztek a New York-i csajok a 90-es évek derekán, illetve a 2000-es évek elején.

A világ és minden idők legsikeresebb sorozataként elkönyvelt Jóbarátok szereplői, Rachel, Joey, Ross, Monical, Chandler és Phoebe mindannyiunk legjobb barátai lettek. Ha szomorúak voltunk, felvidítottak, ha kilátástalannak tűnt az életünk, reményt adtak. Hiszen mire valók a barátok, ha nem arra, hogy jobbá, boldogabbá tegyék az életünket?

Most, hogy pontosan 20 éve indult hódító útjára a 10 évadot is megélt sorozat, visszatekintünk az 1994-ben debütált Jóbarátok női főszereplőinek, azaz Jennifer Anistonnak, Courtney Cox-nak és Lisa Kudrow-nak belevaló, ízig-vérig 90-es évekbeli stílusára.

Hat számmal nagyobb ruhadarabok, koptatott farmer, garbó, lehetetlen mintájú mellények és spagettipánt, földig érő szoknyák, hegyes orrú cipellők.

Íme a 20 legmenőbb outfit az éppen 20 éve debütált sorozat női főszereplőitől!

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)