Luxusmárkához repült a magyar modell

Ez is érdekelhet

Emma Watson pizsamában lepett az utcára, meglepődnél, mennyire jól áll neki

Emma Watson pizsamában lepett az utcára, meglepődnél, mennyire jól áll neki

2014. augusztus 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emlékeztek még Bogira? A mindössze 16 éves lány még januárban számolt be nekünk arról, hogy milyen is debütálni modellként a divatvilág szívében.

Nos, Sáfrán Bogi, a VM Models üdvökéje azóta is építgeti a karrierjét, és ahogy ezen a héten kiderül, nem is akárhogy! Persze, most első sorban a ruhatárát lessük meg.

Íme Sáfrán Bogi mai szettje:

Először is köszönöm szépen a lehetőséget a Glamour-nak hogy én lehetek a gardróbnapló vendége! :) A héten tehát én fogom nektek bemutatni az aktuális outfitjeimet.

A mai outfit történetét tegnaptól kezdeném, ugyanis tegnap este teljesen váratlanul hívott az ügynököm (Balint @ VM MODEL), hogy holnaptól (azaz mától) egy pár napra ismét visszahívott a Céline divatház a fitting munkára, amit a tavasszal már több mint két hónapig csináltam! Ennek igazán örülök, mert nagyon kedvesek az itt dolgozó emberek és nagyon szeretem őket, így szívesen jöttem vissza hozzájuk Párizsba.

Mivel a mai napon utaztam, így egy kényelmesebb ruhát választottam. Szeretem a letisztult, egyszerű, de szép darabokat és mondanom sem kell, hogy oda vagyok a fekete színért (azért persze más színek sem hiányoznak teljesen a ruhátáramból, de hamarosan látni fogjátok) ;-)

Egy fekete kicsit átlátszó felső (H&M), egy fekete varrással díszített leggings (Allsaints), egy vékony hosszított kardigán (Promod) és egy GANT cipő mellett döntöttem a mai napra, mivel Párizsban nincs éppen a legmelegebb és a repüléshez a kényelem is fontos szempont volt.

Remélem élvezni fogjátok a hetet velem és az öltözékeimmel, holnap új outfit poszttal jelentkezem! :)

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)