Madame Pompadour nyomában a magyar influenszerek és a Sugarbird

2020. október 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Zseniális történeteket elevenített fel közösen a Sugarbird és a Moët&Chandon. Champagne & Cake délutánt tartottak egy fővárosi villa csodás kertjében, közkedvelt hazai influenszerek társaságában. A szűk körben megrendezett eseményen érdekes információkat tudhattak meg a vendégek a Sugarbird legújabb Czukormadár kollekciójáról, a méltán híres francia Moët&Chandon champagne eredetéről, valamint Madame Pompadour szokásairól.

Nem véletlen a mai Social Media véleményvezérekkel való párhuzam, hiszen Madame Pompadour volt az első olyan "influenszer", akinek már komoly követőtábora volt, igaz akkoriban nem virtuálisan, sokkal inkább a francia közéletben. Imádta a divatot és egyenesen rajongott a Moët&Chandon champagneokért, szenvedélyét pedig a teljes arisztokráciára átragasztotta, így az ő hatására igen kelendőek lettek a Moët palackok. A legenda szerint az alábbi mondat is Madame Pompadour száját hagyta el: "A champagne az egyetlen ital, melynek fogyasztása után egy hölgy szép marad." Egy biztos, Madame Pompadour letette a mai influenszer világ alapjait, aminek kiváltságos előnyeit élvezhették ki a Sugarbird vendégei is ezen az izgalmas eseményen. A titokzatos délutánon bemutatkozott a márka legújabb heritage Czukormadár kollekciója is, amiben ismételten megjelennek a magyar hagyományt idéző színes matyó és a csodás kerek Richelieu minták. A lenyűgöző heritage Czukormadár kollekcióval minden bizonnyal sikeres úton jár célja felé Jagasics v. Csonka Hedvig, a Sugarbird tulajdonosa: divatba szeretné hozni a magyart! Tiszteletre méltó cél. Főleg, hogy nem csak kollekcióik mintázatában tükröződik vissza a magyar jelenlét, hanem a gyártásban is. Sokan nem tudják, de a Sugarbird kollekciók termékei mindig, minden esetben Magyarországon készülnek, kizárólag magyar tervezők és magyar munkaerő bevonásával.

Szoros szálak fűzik össze a Moët&Chandon-t és a Sugarbird márkát, hiszen nyáron is kollaborált már a két brand egy exkluzív vitorláshajó kapcsán. Hamarosan újabb izgalmas együttműködéssel készülnek, aminek eredményét a Sugarbird vásárlói élvezhetik majd leginkább. Érdemes figyelemmel kísérni a Sugarbird Social Media oldalait és a www.sugarbird.com webáruházat a további részletekért.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom