Magyar modellfiúk cuki fotókon a mamájukkal

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2019. december 20.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A WAM Models modellügynökség hagyományosan minden évben speciális karácsonyi fotózást szervez az általa képviselt modelleknek. Idén különleges tematikával folytatták a hagyományt, ráadásul mi, a Glamour kaptuk ajándékba fotósorozatot, és természetesen megosztjuk veled is.

"Mint minden évben, idén is egy téma köré fűztük fel a hangulatot és a fotókat, ez nem más, mint a modellek és anyukáik, akiket nem látunk, de minden nap ott állnak a srácok mögött, akik velük izgulnak, és örülnek, akik örökké életünk részei lesznek, akikért és akiknek a legnagyobb hálával tartozunk" - írta nekünk a WAM Models.

A fotózás alkalmával először álltak lencse elé az anyukák, viszont olyan vérprofik voltak, hogy szabályosan zavarba hozták a modelleket. Ez
alkalommal kiélhették a szülők, hogy hivatalosan is babuzsgathatták a
fiaikat, ölelhették, kaptak is bőven a szeretet cunamiból. Volt puszilgatás, simogatás, sőt, Dan édesanyja házi készítésű almáspitét hozott, így igazán otthonias volt a hangulat.

Meglepetés volt, mennyire flottul ment a közös munka velük, azt hittük feszültek lesznek, de látszik, egy anya nem látja az évek múlását, érezhető volt, nekik még mindig egy gyermek az az általunk ismert modellként megismert világhírű modell. Büszkék vagyunk az elkészült anyagra, az immáron hagyománnyá vált karácsonyi fotók sora egy valódi érzelmeket nem nélkülöző sorozattal bővült, és egy fajta jövőképként, Zoltán a kisfiával, Olivérrel lett megörökítve - osztotta meg velünk a fotózás részleteit az ügynökség.

"Fogadjátok szeretettel idén tőlünk #wearefamily mottóval született
karácsonyi üdvözletünk, és éljenek az Anyukák!" - írta nekünk a WAM Models. Nagyon köszönjük, és jöjjenek a képek!

A képeket Demeter Vanda készítette, smink Gyetvai Viktória, special
thanks KissMark

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)