Máris megvan az év legszexibb kampánya?

Gigi Hadid
Fotó: guess

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2015. január 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hiába okozott óriási szenzációt a Calvin Klein legújabb reklámkampánya, úgy tűnik, mégsem ez lesz a szezon befutója.

Ahogy várni lehetett, Justin Bieber szereplése alaposan felkavarta az állóvizet így az év elején. Ami pedig nagyjából az első képek napvilágra kerülése után szintén borítékolható volt, hogy a hirdetés fogadtatása legalább olyan ellentmondásos lesz, mint a kanadai popsztár megítélése. A Calvin Klein név gyorsan nagy figyelmet kapott, így biztosan bejött a kreatívok számítása, de az is biztos, hogy lesznek szép számmal, akiket éppen Bieber tart majd távol a márkától.

A Guess azonban közben letette az asztalra a 2015-ös tavasz-nyári szezon legdögösebb reklámját. Igaz, ez nem meglepő, hiszen a márka mindig is kifejezetten figyelt arra, hogy igazi bombázók szerepeljenek a hirdetéseikben. Készpénznek vehetjük, hogy aki egyszer a Guess márka arca lesz, az hamarosan a divatvilág egyik legfelkapottabb modelljévé válik. Gigi Hadid karrierjének is ők adták meg a kezdő lendületet, és az egzotikus szépség bizony élt is a lehetőséggel, és 2015-ben már az egyike a legjobban csengő neveknek a modellszakmában. Az igéző tekintetű szőkeség nőies alakjával mindenkire nagy hatással van, pláne úgy, hogy a Guess a lehető legmesszebb elment a legújabb kampányában. Gigi Hadid ledér szettekben pózol a tengerparton, és az erotikus reklámfotók éppen csak elkerülik (talán), hogy a reklámfelügyelet ne tiltsa be őket.

Nem véletlen, hogy az év legtrendibb csajai között van Gigi Hadid is, a legújabb kampányfotói ezekben a pillanatokban éppen keresztbe-kasul bejárják az internetet.

Gigi Hadid
Gigi Hadid
Gigi Hadid
Gigi Hadid
Gigi Hadid
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)